Gretchen Rubin egy évig tartó boldogságtervének megvalósítása komolyan átgondolt rendszer szerint épül föl. Havonta egy újabb témakörre összepontosítja a figyelmét, így vizsgálja meg életének 12 legfontosabb tényezőjét. Havonta tesz új fogadalmakat, amelyeket tovább gördít a következő hónapokra is és így tovább. Fejlődni akar: először megállapít, aztán elemez, majd megold és következetesen odafigyel a konklúzióra, figyelmezteti magát, hogy amit eddig elért, annál már ne is adja alább. És közben csalódik és olykor belefárad, de kűzd, nagyon kűzd és rengeteg pozitív élményt gyűjt saját személyisége alaposabb megismerése közben. Nem elérhetetlen a cél, csak jobbá szeretné tenni az életét, de egy fontos felismerést mindig szem előtt tart: nem másokat, hanem önmagát akarja megváltoztatni.
Ha arra alapozta volna az egész projektet, hogy most jól megváltoztatom azokat, akik idegesítenek, akik elszomorítanak, elkedvetlenítenek és akkor máris jobban leszek, nyilván kudarcba fulladt volna minden - de legalábbis a legtöbb - próbálkozása. Azt hiszem, ezt is nehéz elfogadni illetve tudatosítani magunkban, hogy én vagy a kulcs! Mert akkor már nincs mellébeszélés, nincs kifogás vagy bűnbak. Akkor csak én vagyok és bizony csakis rajtam áll vagy buki, hogy meddig jutok el. Félelmetes, ugye?
Ahogy az is rajtam áll, hogy merre indulok. Ha körülnézek, kapásból tudom, hogy mi volna az a pár szokásom, amin ha változtatnék, máris jobban telnének a mindennapjaim. És tudok olyan személyiségbeli vonásaimról is, amit ha le bírnék vetkőzni, jobb emberré válthatnék. Az utat kijelölni sem egyszerű, de elindulni rajta még nehezebb.
Gretchen után szabadon, én is az életenergián való elmélkedéssel kezdem majd a sort.
